A Napi Gazdaság szerdai számának cikke
Nem szerencsések az alaprajzok, s a bérlői mix sem erősíti a Köki Terminál jövedelmezőségét, és a kezdetben elrontott folyamatokat nagyon nehéz visszafordítani − állítják egybehangzóan ingatlanpiaci elemzők a bevásárlóközpont mélyrepülését vizsgálva. Úgy vélik, funcionálisan sem sikerült hatékony kereskedelmi központot alkotni. Például a beruházásnál megszegték azt az aranyszabályt, amely szerint egy bevásárlóközpont legértékesebb területe a földszint - itt ez a közlekedésé.
A nyitásért persze sok mindent felvállalt a plázát fejlesztő R-CO Ingatlanforgalmazó Zrt., ám azon nem tudott változtatni, hogy a 2008−2011 között épülő negyvenmilliárdos projekt bérbeadási időszakára a válság végig rányomta a bélyegét. A fejlesztői kommunikáció szerint a mintegy 60 ezer négyzetméter alapterületű Köki végül 80 százalék feletti telítettséggel nyitott 2011 októberében. Legnagyobb bérlői az OBI és a Tesco. A bérleti díjakról akkoriban annyit közöltek, hogy nagyjából az Árkád színvonalához hasonló, közepes szint elérésére törekedtek. A bevásárlóroham elmaradásával később azonban az a hír járta, hogy egyes bérlők már csak forgalom utáni részesedést fizetnek.
A beruházást fejlesztő és tulajdonló R-CO Ingatlanforgalmazó Zrt. ellen egy beszállító kezdeményezte a felszámolást − mindössze ennyit tudtunk meg Wortmann György felszámolóbiztostól. Az eljárás a papírok begyűjtésénél, a hitelezői igénybejelentésnél tart, így egyelőre nem tudni, mekkora tartozás adta meg a kegyelemdöfést a Kökinek. Az R-CO képviselőit nem sikerült elérnünk, az üzemeltetésért felelős műszaki vezető a saját nevén kívül azt sem volt hajlandó elárulni, hogy jelenleg ki az R-CO ügyvezetője, illetve melyik cég üzemelteti a bevásárlóközpontot. A Köki jövője szempontjából nem elhanyagolható kérdés, hogy szakmai körök szerint az építészetileg és koncepcionálisan is elrontott épület átalakítása csak nagyon nagy ráfordítással lenne megoldható, ráadásul egy olyan időszakban, 2012−2013 táján, amikor egy jó bérlői mix létrehozása is egyenlő a lehetetlennel.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Ausztria térdre rogyott, ez már a lakosság előtt sem titkolható

Népharag zúdul a láncokra Európában, a vásárlók elmossák az élelmiszerinflációt

Megvan a bűnös, ez okozta a pénteki borzalmas földindulást

A telefon- és internetdíjakba is belenyúlhat a kormány

Távolodunk a 400-as eurótól, így zárta a napot a forint
Brutális ukrán támadás, halálos sebet kaphatott az orosz gázellátás

Megvan a bukás oka: túl rondák a német autók?

Tízezres órabér, és akár még nyaralhat is - mégis lasszóval kell fogni a munkaerőt?

Bemondták a tíz százalékos áremelést - Gazdasági kényszer nyomasztja a burkolókat is
