Nyereséggel zárhatja a Rác fürdő évek óta tartó kálváriáját a magyar főváros - értesült lapunk. Információink szerit ugyanis egy kínai befektetőóriás kész megvásárolni és beindítani a fürdő-hotel együttest.

Az utóbbi sem filléres "mulatság", hiszen a hat éve elkészült, de egy napig sem üzemelt turisztikai komplexum berendezéseinek felújítása, az állagromlás megszüntetése és beüzemelés költségei első becslések szerint is meghaladják az egymilliárd forintot. Értesüléseink szerint a kínai Towercrest holding tulajdonos-elnöke, Chen Rouwen  többször járt a magyar fővárosban. Az üzletember fantáziát lát az elmúlt másfél évben kiváló eredményeket mutató budapesti szállodapiacban, ezért választotta európai terjeszkedésének kiindulópontjául a Rác fürdőt és a magyar fővárost, valamint a gyorsan fejlődő kínai-magyar államközi együttműködésben is bízik.

A kínaiak a Rác Nosztalgia Kft. megvásárlásával kívánják megvásárolni a fürdőt és a mellette levő négycsillagos hotelt. A 2010-ben elkészült idegenforgalmi komplexumot a főváros szerezte meg a befektetést finanszírozó MFB Zrt.-től, mindössze 7,5 millió euróért. Ez az építkezésre felvett hitel harmadát teszi ki. A kínaiak ajánlata most 8,8 millió euróról szól - a főváros tehát 1,3 millió eurót, azaz körülbelül 400 millió forintot nyerhet az üzleten. A fürdő-hotel együttes alatti földterület továbbra is fővárosi tulajdonban maradna, a befektető pedig évente jelentős föld- és vízhasználati díjat fizetne a budapesti önkormányzatnak.

A több mint tíz évvel ezelőtt bezárt Rác fürdőt és a mellé felhúzott hotelt a befektető Rác Nosztalgia Kft. részben hitelből újította fel illetve építette. A cég a fővárossal közösen 2013-ban csődegyezséget kötött, azonban a bank felmondta a fejlesztésre kötött hitelszerződést. A hitelösszeg először 3,2 milliárd forint volt, majd ez 6,4 milliárdra emelkedett. A főváros ezt 33 százalékos áron vásárolta meg az MFB-től. Az elmúlt években többször felcsillant az újranyitás lehetősége, ám végül ezekből semmi sem lett.

A kínai befektető - amelynek Kínában és az Egyesült Államokban is működnek hoteljei - belépésével jó esély kínálkozik arra, hogy akár már 2017 tavaszán megnyissák mindkét épületet. A Towercrest Group Kína jelentős pénzügyi befektetőinek egyike. Az 1987-ben alakult cég azóta is egy család tulajdonában van. A cégcsoport a turisztikában, az ingatlanfejlesztésben, az informatikában, a pénzügyi szolgáltatásokban és a biotechnológiában egyaránt aktív. Ipari parkokat éppúgy üzemeltetnek, mint hoteleket és logisztikai parkokat.

Ha a fővárosi közgyűlés nem bólint rá az ajánlatra, megindulhat a Rác-projekt felszámolása. A beruházásban közreműködő másik projektcég a Rác Beruházó Kft. felszámolása a Világgazdaság híre szerint már elindult.