A magánnyugdíjpénztáraknak a máig érvényben lévő rendelkezés szerint a héten kellene benyújtaniuk a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) egy ütemtervet a tb-rendszerbe visszalépő tagok plusz tagdíjbefizetéseiről, valamint esetleges reálhozamuk kifizetéséről. Lapunk információi szerint bár sokan eleget tettek ennek a kötelezettségnek, a felügyelet át sem tekinti a beadott dokumentumokat, időközben ugyanis egy újabb kormányrendelet felülírta ezt a szisztémát. A tagokkal való elszámolás határideje e szerint 2011. május 31-i fordulónappal június 12., a nyugdíjpénzeket kezelő alaptól pedig július 7−20. között igényelhetik vissza a pénzt  a kasszák, amit értelemszerűen ezt követően tudnak egykori tagjaik számára kifizetni. Egyelőre azonban nincs olyan rendelkezés, ami megszabná, az alap számára mi a kifizetési határidő.

A kormány − értesült a Napi Gazdaság − még a héten elkészítheti azt a rendeletet, amely szerint a kifizetéseket augusztus 30-ig kell teljesíteni. A pénztárak bíznak abban, hogy több, még mindig nyitott kérdést − ide tartozik például a magánkasszák felszámolása − is rendeznek a jogalkotók. Erre több kivonuló piaci szereplő akkor kerítene sort, ha már mindenki átlépett valahová, az önkormányzati elv alapján azonban ekkor már nem lenne, aki dönthetne a végelszámolásról. Úgy tudjuk, a vagyonátadás pontos módjával kapcsolatban nincs kormányzati szintű egyeztetés, arról a kasszák közvetlenül az az ÁKK Zrt.-vel tárgyalnak majd.

Az augusztusi kifizetést a kasszák többsége kivitelezhetőnek tartja. Mint Lehoczky László, az MKB pénztárainak vezetője lapunk érdeklődésére elmondta: a pénz érkezése után egy hónappal már tudják a tagokhoz indítani az összegeket. Az OTP Magánnyugdíjpénztár − mondták el lapunknak − több mint 700 ezer társadalombiztosítási rendszerbe visszalépő tagjával való pontos, tételes elszámolás időigénye mintegy 2-3 hónap lenne. Amennyiben a kormányrendelet ennél rövidebb határidőt szab a tagokkal való elszámolásra, az csak külön, nagy informatikai beruházásokkal és átmeneti munkaerő-átcsoportosítással lenne megvalósítható.

A reálhozam kifizetésének módjáról korábban nagyon kevesen nyilatkoztak (Napi Gazdaság, 2011. április 6.). A kasszák megkeresésére azonban − mondták el több pénztárnál is − jelentősen nő a nyilatkozók száma. A március végén kiküldött tájékoztató levélre még mindig naponta tízezres nagyságrendben érkeznek a válaszok, eddig 200 ezer nyilatkozat érkezett be − tájékoztatott Ludvai Judit, az Aegon Pénztárszolgáltató vezérigazgatója. Mint hozzátette: pontos információt csak a levelek feldolgozása után tudnak adni, de az eddig feldolgozott kérések 90-95 százaléka a készpénzes kifizetés felé irányul. Február végéig a Honvéd visszalépő tagságának 57 százaléka küldte meg nyilatkozatát, ez levelük hatására 79 százalékra nőtt. A még nem nyilatkozó mintegy öt és fél ezer pénztártagnak a hónap végén újabb levél kiküldését tervezi a pénztár. Az OTP-nél már 88 százalékos a nyilatkozók aránya, ennek azonban még a felét sem sikerült feldolgozniuk.

 

Rendelkezés a reálhozamról*
(százalék)
PénztárUtalásPostaÖnkéntes kassza
MKB79147
Honvéd9010
Aegon946
OTP66321,3
*az eddig feldolgozott nyilatkozatok alapján, a tb-be jóváírást egy százaléknál kevesebben kérik
Forrás: pénztárak