Az Est Media Nyrt. (korábbi nevén econet) eladta a NeoFM országos kereskedelmi rádiót üzemeltető vállalkozásban meglévő 25 százalékos részesedését a többségi tulajdonos FM1 Friends kft-nek - közölte a társasága BÉT honlapján.

A két cég között egyúttal megszűnt minden más szerződéses kapcsolat is, azaz például a jövőben már nem az Est Media kereskedőháza értékesíti a NeoFM reklámidejét. A részesedésért a cég 120 millió forintot kap.

Az ügylet következtében az Est Media 8,5 és 10 milliárd forint közé várt idei árbevétele másfél milliárd forinttal alacsonyabb lesz.

A szombaton kiadott közlemény szerint a rádiós és a hozzá kapcsolódó sales tevékenység ugyan veszteséges, ám az ezektől történő megszabadulás nem részletezett okok miatt az üzemi eredményességre előreláthatólag nem lesz pozitív kihatással.

Az Est cégcsoport láthatóan nincs jó helyzetben, nem az országos rádiótól való megszabadulás az egyetlen keserű pirula amit az Est Media részvényeseknek le kell nyelnie. A cég ugyanis várhatóan további érdekeltségeitől is kénytelen lesz megválni (a meglehetősen eufemisztikusan fogalmazó vállalati zsargon szerint reorganizálni a csoport működését), sőt már arra is célzásokat tesz a közlemény, hogy elképzelhető, hogy a Sziget Kft. további "akvizíciójára irányuló tranzakció további folytatása korlátokba ütközik majd".

Hogy a lépések hátterében kényszerű pénzügyi, vagy esetleg politikai okok állnak, csak találgatni lehet - bár az előbbire utal a kiadott közlemény azon kijelentése, mely szerint sort kerítenek az Est Media finanszírozásának újrastrukturálásra is.

A bejelentés választ ad arra a kérdésre, miért is zuhant ilyen brutális módon az Est Media papírok árfolyama az elmúlt hónapban. (Az econet papírok jegyzése a március eleji 86 forintról a pénteki zárásra 47 forintra zuhant.)

A cég és igazgatója, Balázs Csaba ráadásul a múlt hét végén, azaz a bejelentés előtt adott el igen jelentős mennyiségű Est Media papírt. Ezek az eladások a fő tulajdonos bevallása szerint kényszerlikvidálások voltak, ám azok időzítése a mostani bejelentés fényében rendkívüli szerencsétlen, szinte kizárt, hogy a PSZÁF ne indítson vizsgálatot az ügyben.

 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!