A Budapest Airport megerősítette a hírt, miszerint rosszullét miatt kényszerleszállást hajtott végre a Turkish Airlines egyik járata Ferihegyen, a repülőtéren, mert menet közben egy 11 éves gyermek rosszul lett.
A TK003 járaton utazó gyermekhez a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren működő egészségügyi szolgálat, az Airport Medical Service (AMS) munkatársait riasztották.
A szakemberek folytatták a gyermek újraélesztését, de a gyors és szakszerű beavatkozás ellenére nem sikerült megmenteni az életét.
A gép hamarosan folytatja útját eredeti célállomása felé – közölte a Budapest Airport.
Kiderült, mi okozta a tragédiát
A Blikk úgy tudja, hogy a gyermek szüleivel együtt utazott New Yorkba, ott élő családjukhoz. A grúz kislány már születése óta beteg, mozgásképtelen volt. Amikor felszálltak a repülőre, még jól érezte magát, ám ahogy megkezdődött a felszállás, a kislány folyamatosan oxigénhiánnyal küzdött, majd elájult.
A gép fedélzetén lévő orvos a járat személyzetével együtt negyven percen át próbálta a kislányt újjáéleszteni, majd Budapesten landolva küzdött tovább a megmentéséért a repülőtér és a Szent Márton rohamkocsi személyzete, sikertelenül.
Menet közben nyitotta ki az utas a repülő ajtaját: letartóztatták
A dél-koreai Asiana Airlines légitársaság egyik helyi járatán történt meg a hátborzongató eset: az utast, aki landolás közben nyitotta ki a gép ajtaját, már felelősségre vonták. A repülőjárat vészkijáratát egész pontosan akkor nyitotta ki az utas, amikor még 250 méterrel jártak a föld fölött. A repülő ajtaját kinyitó, harmincas éveiben járó férfi cselekedetéről elárulta: úgy érezte, hogy megfullad, és szeretett volna mielőbb kiszállni a repülőből. Miután a repülőtéren, a landolás után kihallgatták, a helyi rendőröknek azt mondta, stresszesnek, talajvesztettnek érezte magát, miután nem rég elveszítette a munkáját. Bővebben --->Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Tizezres órabér, és akár még nyaralhat is - mégis lasszóval kell fogni a munkaerőt?

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja

Invázió Budapesten: de ez még csak a kezdet

Éles lőszerekkel provokál Kína, gépeket kellett eltéríteni – az amerikai nukleáris ernyő szerepe felértékelődik

Jöhetnek a Revolutos ATM-ek Magyarországon?

Az USA egyik legnagyobb hadiipari beszállítójával tárgyalt a 4iG

Bemondták a tíz százalékos áremelést - Gazdasági kényszer nyomasztja a burkolókat is

Orbán Viktorék nagyon hittek benne, de csak bukdácsol a magyar ipar reménysége

Újabb lépéssel ösztönöz a kormány az állampapír-vásárlásra - De mi állhat a döntés mögött?
