Július közepén összesen 38 olyan Balaton-közeli település van, ahol átlagosan 10 millió forint alatt is lehet nyaralót vagy lakóingatlant vásárolni - állapította meg a szakportál, amely ezúttal a Kékszalag vitorlásverseny apropóján mérte fel a piacot. Balogh László vezető gazdasági szakértő kiemeli, a keresletnek megfelelően a tóhoz közelebbi településeken jóval magasabbak, míg a távolabbi községekben viszont egyre lejjebb mennek az árak, s a falusi csok ezen a piacon is élénkülést hoz.
A legalacsonyabb árakat a Balatonberénytől 10 kilométerre található Holládon találták, ott átlagosan 3,3 millió forintba kerül egy-egy ingatlan. A 10 millió forintos átlagszintet pedig Öreglak mellett Vállus is alulról súrolja, igaz ezek a települések is a Balatontól 10-20 kilométerre helyezkednek el.
Az elemzés szerint a Balaton közelében több mint 100 településen kínálnak 10 millió forintnál olcsóbb ingatlanokat, többek között Balatonlellén, Zánkán, Alsópáhokon, Raposkán vagy Vindornyafokon.
A négyzetméterárakat vizsgálva kiderül, az olcsóbb nyaralók között is nagyok a különbségek. Balatonlellén az átlagos négyzetméterár ugyanis 432 ezer forint, ugyanez a Keszthelytől 15 kilométerre található Vindornyafokon mindössze 53 ezer forint.
Példaként megemlíti, egy 80 négyzetméteres 2 szobás Balatonberény közelében, Szegerdőn található házat, 9,9 millióért, egy a siófoki Aranyparttól 11 kilométerre lévő Ádándon álló, kétszobás házat 8,9 millióért, a balatonboglári Platán strandtól alig 12 kilométerre elhelyezkedő Gyugyon álló, 2+1 félszobás parasztházat, a hatalmas kerttel együtt 8,5 millió forintért kínálják.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Levelet írt Varga Mihály Orbán Viktornak, már nem lehet sok hátra az MNB-alapítványoknak

Elfogták a dél-alföldi orvos-patikus gyógyszermaffiát

Bod Péter Ákos: A régi árak nem térnek vissza, az állam túlságosan beavatkozott

Ide menekülnek a BMW mérnökei, elképesztő dologra készül a Xiaomi

Határozott ítéletet mondtak a magyarok az EU-ról

Aki túlárazza a lakását, saját maga alatt vágja fejszével a fát

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Debütál a Ryanair-előfizetés, rengeteget lehet vele spórolni
