Donald Trump volt amerikai elnöknek egy olyan fényképet mutattak, amelyen saját magát láthatta egy rendezvényen, amint egy társaságban beszélgetett. A képen szereplő nőre mutatva Trump azt mondta, ő itt Marla, mire az ügyvédje kijavította: nem, Carroll van a felvételen.
A 79 éves E Jean Carroll azzal vádolta meg a 76 éves Trumpot, hogy az 1990-es évek közepén szexuálisan zaklatta őt egy New York-i áruház öltözőjében, vagyis a vád szerint megerőszakolta, amit Donald Trump tagadott – írja a BBC.
Szembenézne a vádlójával
Donald Trump még nem vett részt személyesen a polgári perben, amely most, a két hetes manhattani tárgyalás után a végéhez közeledik.
Újságíróknak azt mondta, hogy lehet, hogy megszakítja folyamatban lévő írországi golfútját, hogy szembenézzen a vádlójával a bíróságon.
Korábban visszamegyek, mert egy nő olyat állított, amely teljesen valótlan
– jelentette ki Donald Trump.
A volt elnök felvetése, miszerint visszatérne New Yorkba, azután hangzott el, hogy ügyvédje, Joseph Tacopina közölte a bíróval, hogy Donald Trump nem fog tanúskodni a bíróságon.
Donald Trump megjegyzéseire utalva a bíró azt mondta, hogy vasárnap délutánig kap időt, hogy döntsön, de ez a hajó elment.
Az erőszakról Donald Trump közölte, hogy ha megtörtént volna, amivel vádolják, azt perceken belül jelentették volna, mert a forgalmas üzletben mások is hallották volna a lévő támadást.
A per indítását 2022-ben egy törvénymódosítás tette lehetővé, amely egyéves határidőt biztosított az áldozatok számára, hogy az államban szexuális zaklatás miatt indíthassanak pert olyan követelésekkel kapcsolatban, amelyek már elévültek volna.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
Indamedia Csoport
Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20 számon, vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalat a 06-80-225-225-ös számon.
Személyesen az Önhöz legközelebbi Áldozatsegítő Központban kérhet segítséget, az Áldozatsegítő Központok címlistája itt található: http://vansegitseg.im.gov.hu
A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Levelet írt Varga Mihály Orbán Viktornak, már nem lehet sok hátra az MNB-alapítványoknak

Figyelem: nem a várt napon jön a nyugdíj áprilisban

Rohamtempóban fertőz a vírus, riadót fújtak a szakemberek

Olyan hír érkezett, amelyre húsz éve nem volt példa Budapesten

Határozott ítéletet mondtak a magyarok az EU-ról

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Megérkezett Varga Mihályék döntése

Ha ez igaz, öt év múlva újjászületik a magyar ingatlanállomány
