Undorító, hogy egy zsidó származású emberrel leplezik a nácizmus dicsőítését
– mondta az elnök.
Putyin megjegyezte, hogy Zelenszkijt, aki etnikai zsidó, a nyugati országok állították a pozíciójába, így leplezve a kijevi rezsim „emberellenes” természetét. Szerinte ez teszi az egész helyzetet „undorítóvá” – írta az Izvesztyija orosz lap.
Ugyanezen a napon Vlagyimir Putyin azt is mondta, hogy az ukrajnai zsidókat elsősorban nem a németek, hanem a banderisták irtották ki. Az elnök sürgette őket, hogy „húzzák elő és mutassák meg a tényt, hogy véres gyilkosokat dicsőítenek”.
Elmondása alapján Oroszország nem az ukrán nép, hanem Sztepan Bandera ideológiájának követői ellen harcol a Donbasz védelmére indított „különleges katonai művelet” során.
Vlagyimir Putyin korábban azt nyilatkozta, hogy zsidó barátai Volodimir Zelenszkijt a zsidó nép szégyenének tartják. Hozzátette, hogy „1,5 millió zsidót pusztítottak el Ukrajnában, és elsősorban a banderisták keze által”.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja
Kína rettenetes új fegyvere átírhatja a partraszállás szabályait

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Nagy Mártonék fontos részleteket tisztáztak, ilyen sorsot szánnak az önkormányzati vagyonnak

Elképesztő újítást vetett be a Windows: szó szerint elképesztő

Kanada mint az EU tagja? Mindenki hatalmasat nyerhetne az „üzleten”, Trumpot kivéve

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Magyarországon bujkáló ismerős arc tűnik fel a MNB-s kavarásban

Újabb jelentős változás: távozik a Szerencsejáték Zrt. kereskedelmi igazgatója
