Vízválasztó lesz a következő évforduló a lakossági hitelpiacon. A koronavírus-járvány miatt március közepén elrendelt törlesztési moratórium ugyanis sokaknál lejár.
A fizetési haladékot januártól csak a gyermeket nevelők, a munkanélküliek, a közfoglalkoztatottak és a nyugdíjasok hosszabbították meg 2021 közepéig. A jelenleg moratóriumban lévők jelentős részének tehát januártól meg kell kezdeni a törlesztést, ezért érdemes megtervezni már most a kiadásokat - derül ki a money.hu összefoglalójából.
A többségnek újra fizetni kell
A moratórium meghosszabbítása a jegybank által publikált novemberi becslés szerint összesen 820-860 ezer szerződést és 1700-1800 milliárd forintos állományt érinthet. Ezzel szemben a március közepe óta tartó, jelenleg is érvényben lévő általános moratóriumban júniusban több mint 2,5 millió ügyfél összesen több mint 3800 milliárd forintot meghaladó hitelállománya szerepelt. Tehát milliós nagyságrendű azoknak a lakosságihitel-szerződéssel - többek között lakáshitellel vagy személyi kölcsönnel - rendelkezőknek a száma, akikre nem vonatkozik a moratóriumhosszabbítás és meg kell kezdeniük a törlesztést.
Nem kell többet fizetni, a futamidő tolódik
Az egyik legfontosabb szabály azoknál, akik számára december végén véget ér a moratórium, hogy januártól a havi törlesztés - a változó kamatozású lakáshitelek kivételével - nem lehet magasabb az eredeti, idén márciusig havonta fizetett összegnél. A szabályozás értelmében ugyanis a moratórium haladékot jelent, vagyis a március közepe óta felhalmozott tartozás kifizetése miatt meghosszabbodik a futamidő. "Hogy pontosan mennyivel, az a hitel eredeti összegétől, a jelenlegi tartozás mértékétől, és a futamidőtől függ, tehát nagyon sokféle verzió lehetséges" - mondta Németh-Simkó Judit, a money.hu kommunikációs vezetője.
Jön a felmondási tilalom
Lényeges további szabály, hogy januártól hitelfelmondási tilalom lesz érvényben. Ez azt jelenti, hogy a moratórium hosszabbításában nem érintett lakossági hitelszerződéseket a bankok 2021 közepéig nem mondhatják fel. Ez azoknak jelenthet segítséget, akik a koronavírus-járvány miatt nehéz anyagi helyzetbe kerültek és januártól nem biztos, hogy fizetni tudják a törlesztést. Nekik egyeztetniük kell a bankjukkal arról, hogy miként alakítsák át az eredeti szerződést.Aki tud, az többet is fizethet
A lakáshitelek, személyi kölcsönök többségénél egy korábbi jegybanki becslés alapján legfeljebb 14 hónappal tolódik ki az eredeti futamidő. Ebből 9 hónapot jelent az idei moratórium - amennyiben az érintett hiteles végig kihasználta a lehetőséget - a fennmaradó 5 hónapra pedig a törlesztés felfüggesztése alatt felhalmozódott kamatok visszafizetése jut. "Fontos azonban, hogy a megfelelő anyagi helyzettel rendelkező adósok dönthetnek úgy is, hogy a bankjukkal egyeztetnek és az eredeti futamidőnek megfelelően fizetnek, ebben az esetben pedig növekedhet a havi törlesztőrészlet az eredetihez képest."
Akit érint a hosszabbítás, az jelentkezzen a bankjánál!
A januári határidő azért is fontos, mert akikre vonatkozik a hosszabbítás, azoknak addig egyeztetniük kell arról a bankjukkal, hogy szeretnének-e maradni a moratóriumban. A lakossági ügyfelekkel ugyanis a szerződésben meghatározott módon, de elsősorban elektronikusan egyeztet majd a bank arról, hogy a moratórium meghosszabbításának a hatálya alá tartoznak-e. A bankok nem feltétlenül rendelkeznek minden olyan információval ügyfeleikről, amelyek alapján eldönthetik, hogy valaki a kedvezményezett csoportokba tartozik-e.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
![Von der Leyen: Egy bukott Ukrajna nem csak Európát, de az Egyesült Államokat is gyengítené](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202502/orig/image1739610233.jpg/240/?v=2024012201)
Von der Leyen: Egy bukott Ukrajna nem csak Európát, de az Egyesült Államokat is gyengítené
![Még hogy nincs Ausztriában kolbászból a kerítés](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202312/orig/image1702879916.jpg/240/?v=2024012201)
Még hogy nincs Ausztriában kolbászból a kerítés
Orbán Viktor: az EU kimarad, de a magyar érdek megjelenik a béketárgyaláson
![Újfajta tünetekkel tarol a járvány Magyarországon: kiürültek az osztálytermek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202502/orig/image1739516446.jpg/240/?v=2024012201)
Újfajta tünetekkel tarol a járvány Magyarországon: kiürültek az osztálytermek
![Vége az izolációnak? – Trump kezet nyújt Lukasenkának](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202502/orig/image1739699393.jpg/240/?v=2024012201)
Vége az izolációnak? – Trump kezet nyújt Lukasenkának
![Újabb budapesti kerület elégelte meg a rolleresek önkényét](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721024208.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb budapesti kerület elégelte meg a rolleresek önkényét
![Íme az 50 leggyakoribb PIN-kód: ezért baj, ha a miénk is köztük van](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202502/orig/image1739374090.jpg/240/?v=2024012201)
Íme az 50 leggyakoribb PIN-kód: ezért baj, ha a miénk is köztük van
![Ezzel „simán” megkereshető havi 2 millió forint itthon](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202502/orig/image1739350276.jpg/240/?v=2024012201)
Ezzel „simán” megkereshető havi 2 millió forint itthon
Scholz visszaszólt: „Németország soha nem fog támogatni semmilyen békediktátumot”
![](https://kep.index.hu/1/0/6057/60578/605787/60578715_4480237_33b2039037e8f933a66a962302ce69e6_wm.jpg)