A járványügyi veszélyhelyzet és rendkívüli jogrend kihirdetése után szinte azonnal nyújtotta be Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a választási törvény módosításáról szóló javaslatot, azzal az indoklással, hogy az állami támogatásért alakult kamupártokkal szemben fellépjenek. Ez végül sikerülhet, országos listát állítani ugyanis nehezebb lesz, mivel az eddigi 27 helyett a jövőben már 71 egyéni választókerületben kell jelöltet állítani. Viszont az ellenzék szerint ez csak azt a célt szolgálja, hogy egyetlen listára terelje a Fidesz-KDNP-vel szemben álló erőket, nehezebbé téve a közös mandátumsorrendről, jelöltekről szóló egyeztetést.
A 9. Alaptörvény módosításról is szavazott az országgyűlés, így azzal a passzussal egészült ki a szöveg, hogy "Magyarország védi a házasság intézményét mint egy férfi és egy nő között, önkéntes elhatározás alapján létrejött életközösséget, valamint a családot mint a nemzet fennmaradásának alapját. A családi kapcsolat alapja a házasság, illetve a szülő-gyermek viszony. Az anya nő, az apa férfi."
Kapcsolódó
A homoszexuálisok és transz emberek jogaiért kiálló szervezetek, több ellenzéki képviselő is kirekesztőnek tartja a módosítást.
Az alaptörvény mostantól tisztázza a közpénz fogalmát is: az mostantól ha állam által létrehozott alapítványba kerül, már nem számít közpénznek.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja

Orbán Viktorék nagyon hittek benne, de csak bukdácsol a magyar ipar reménysége

Gumicsontot rágtak a kormányinfón, miközben az igazi pénzözön elúszni látszik

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Simor András megnevezte, ki lehet örökre hálás az MNB-s ügy miatt

Jönnek az új automaták, eltűnik a készpénz a bankokból

Dániának sikerült egyedül, de azért indít egy újabb eljárást Magyarország ellen az EU

Gulyás Gergely fontos bejelentést tett, ennyi pluszpénzt kapnak a nyugdíjasok az idén

Szép summát zsebelhet be a Mol a horvátoktól
